2. fejezet

- Egy hordozó?- néztem értetlenül rájuk. Allen, Lavi és Lenalee mosolyogva néztek rám.
- Igen! A hordozók tudod, olyan személyek, akik testükben egy Ártatlanságnak nevezett kristályt hordoznak.- magyarázta Allen. Hirtelen egy sárga kis szárnyas valami szállt a fejére.
- Öhmm...Allen...Ő kicsoda?- mosolyogtam rá. Allen felnézett, majd elnevette magát.
- Saku ő itt Timcanpy, a gólemem...Timcanpy ő itt Saku!- mutatott be minket egymásnak. Az említett gólem leszállt Allen fejéről, majd az enyémen landolt.

. Lavi a vállára támaszkodva nézett engem.
- Mi az? Valami van rajtam?- néztem értetlenül végig magamon. Lavi hirtelen elém lépett, majd leguggolt.
- Hmm...- nézett végig rajtam elgondolkodva.- Pont az esetem!- vigyorodott el. Teljesen elvörösödtem erre a kijelentésre.
- Izéé...- néztem zavaromban Lenaleera hátha veszi az adást, hogy mit kéne tenni. Odalépett Lavihoz.
- Lavi...- mosolygott rá.
- Igen, Lenalee?- nézett fel rá a srác.
- Kérlek...Ne zaklasd szegény Sakuyat!- nézett rá komolyan. Allen megfogta Lavit és elindult vele egy irányba.
- Nos, mivel gondolom nincs más családtagod, ezért szeretnél velünk jönni?- nyújtotta mosolyogva jobbját felém. Félve bár,de belecsúsztattam a kezemet az övébe.
- Igen! Nagyon szeretnék veletek menni!- mondtam mosolyogva, majd eleredtek a könnyeim örömömben. Új életem megkezdődött!

******

Már egy órája gyalogolhattunk az erdőben, amikor hirtelen egy sikítást hallottam. Megálltam és egy irányba fordítottam tekintetem. Lenalee biztos észrevehette, hogy megálltam, ugyanis szólt Allenéknek.

- Hé, Saku! Valami baj van?- nézett rám aggódva.

- Ti nem halljátok?- néztem rájuk értetlenül.

- Mégis mit?!- kérdezték egyszerre.

- Arról!- mutattam az irányba, amerre néztem.- Egy női sikítást hallok!

- Egy nő...Sikítását?- kérdezte meg Lenalee, mire bólintottam. 

- Akkor menjünk és nézzük meg!- mondta Allen.- Lehet valaki veszélyben van!

- Igen!- bólintottam én is, majd elindultam a hang irányába. Még egyszer meghallottam a nő sikítását.
- Most már én is hallom!- mondta Allen, majd felettem átugorva futni kezdett.
- Allen várj meg minket is!- kiabálta utána Lavi, majd ő is rohanni kezdett. Lenaleeval mi is a fiúk után vetettük magunkat. Hirtelen egy tisztásra értünk, ahol Lavi, Allen és még egy ismeretlen srác harcoltak. Az egyik fa tövében megpillantottam a nőt akitől sejtésem szerint a sikítás jött. Visszanéztem az ismeretlen srácra. Hosszú sötétkék haját összefogva viselte, elől két vastagabb tincs
lobogott. Ő is mint a többiek ördögűző egyenruhát viselt. Feje körül egy kis fekete gólem kőrözött.
- Hé, Tökmag! Útban vagy!- mordult rá Allenre.
- A nevem Allen...- szórta a srác felé fekete villámait.
- Alen, Yuu! Fejezzétek be és inkább gyertek!- kiabált Lavi, ugyanis még három szörny érkezett meg.
- Lenalee...- suttogtam oda a lányhoz, mire felém fordult jelezve, hogy figyel.- Mik azok a szörnyek?
- Ohh...Hogy azok? Az ilyeneket hívjuk démonoknak!- magyarázta. Egy "hmm"-el reagálva visszafordultam a nőhöz. Ijedten rezzentem össze, mivel észre vettem, hogy egy démon jelenik meg mellette. Gondolkodás nélkül kiugrottam a takarásból és a nő felé futottam.
- Saku!- kiabált utánam Lenalee. De nem érdekelt, hogy kiabált utánam...Nem akarok még több halált látni. Mikor odaértem épphogy becsúsztam a démon és a  nő közé. Koncentráltam a szárnyaimra...Hirtelen erős fájdalom hasított bele a hátamba. Egy erős ütést éreztem, mire lehunytam a szememet. Pár másodperccel később kinyitottam a szemem, majd a vállam fölött átnéztem és láttam, hogy a szárnyaim kivédték a démon támadását. De ezek a szárnyak különböztek az előzővel. A mostani fém tollakból állt. A démon készült a következő támadásra, de sikerült a nőt arrébb vinnem. Amint letettem a nőt a földre, ő fejvesztve elrohant ~ Tán jobb is így~ gondoltam magamban. Mire megfordultam a démon öt centire volt az arcomtól.
- Sakuuuu!- kiabálta Lenalee. A démon hirtelen erős karmaival torkon ragadott.
- Hehe....Megvagy! A gróf úr örülni fog!- vihogott az arcomba. A hátából szárnyak nőttek ki, felakart szállni,de a kék hajú srác megállítota. Katanájával ketté vágta a démont, majd a kezébe vett. Teljesen elvörösödtem, ugyanis még soha senki nem tartott a kezébe! Mikor leértünk a földre, ledobott.
- Aúú!- simogattam a fenekemet.
- Ez most mire volt jó, Kanda?!- indult meg felé Allen dühösen.
- Chh! Megmentettem, nem? Akkor nem mindegy, hogy hogy teszem le?- nézett rá szikrákat szórva.
- Izé...Kö-köszönöm, hogy megmentettél!- mondtam a srácnak.

- Chh! Legközelebb figyelj oda jobban!- mondta. Lenalee és Lavi futott hozzánk. Lenalee kezében egy passtartóval, amin egy adag papír volt, majd fejbe vágta vele.
- Kanda! Legalább normálisan tedted volna le szegény Sakut!- mondta dühösen Lenalee.
- Chh! Leszállhatnál rólam! Többet nem segítek és kész!- vetette oda.
- Hé srácok nyugi van! Saku ő itt Kanda Yuu....Kanda ő itt Sakuya Kaname!- mutatott be minket egymásnak.
- Ö-örvendek Kanda!- nyújottam neki a kezemet mosolyogva.
- Chh! Menjünk már haza!- fordult meg dühösen.
- Ne is törődj vele! Ő mindig ilyen pokróc!- mosolygott rám Allen.
- Rendben!- mondtam, majd elindultunk.

1. fejezet

Nos...Itt is volna az 1.fejezet^^ Remélem tetszik ☺

Gyönyörű, teliholdas éjszaka volt. Egy temetőben térdeltem. Hangosan, keservesen sírtam, ugyanis egy temetésen voltam...

-Onii- chan... Takumi- niisan... Nem hagyhatsz itt! - sírtam. Egy erősebb széllökés levitte a fekete kalapomat. Eddig kontyban lévő ezüst hajamat lágyan fújta a szellő. Arany szempárjaimat az égnek emeltem. Íriszeimből patakokban folyt a könny. - Miért kellett, hogy ez megtörténjen? Istenem, miért vetted el az egyetlen élő rokonomat is?! - kiabáltam az égnek. Nem vártam rá választ. Tudtam jól, hogy senki sem fog erre a kérdésemre válaszolni.

- Jó estét!- hallottam meg egy mély hangot. Az előttem lévő fa tövében egy érdekes lény állt. Pontosan nem tudnám megmondani, hogy mi is. A teste színe szürke színű, hosszú füle és hosszúra nyúlt állkapcsa volt, orrán szemüveg pihent. Hosszú fehér kabátot és kalapot viselt. Kezében egy nyitott esernyőt tart. - Jó estét, Hölgyem!- ismételte meg.

- Jó- Jó estét!- válaszoltam szipogva.

- Ejnye! Csak nem elvesztette szeretett bátyját? Ezen könnyen segíthetünk!- mondta nevetve. Erre felkaptam a fejemet.

- Mégis, hogy?- kérdeztem ledöbbenve. - De hisz ő már meghalt! Ez lehetetlen!

- Nem, nem lehetetlen kedvesem!- hirtelen egy fekete csontváz jelenik meg mellette. - Csak mondja ki szeretett bátyjának nevét és vissza kapja attól a gonosz Istentől!

- A bátyja nevét, Lero!- ismételte meg vékony hangon az esernyő.

- Szóval csak a nevét kell kimondanom és visszakapom a bátyámat?- kérdeztem. Az alak bólintott egyet. ~Vissza...Visszaakarom kapni a bátyámat! ~ gondoltam magamban. - Ta-.......- kezdtem volna bele, mikor két kart érzek magam körül. Egyik pillanatban még az ismeretlen alak előtt voltam, a másikban már kb. 5 méterrel arrébb ültem. Egy hosszú,copfos, zöldeskék hajú lány néz le rám. Sötétkék szemeivel fürkész.

- Jól vagy? - kérdezte komoly arccal. Én csak bágyadtan néztem rá. 

- Nos, nekem itt már nincs keresni valóm! Viszlát, Sakuya Kaname!- mondja nevetve, majd el is tűnt. 

- Mégis....Honnan...Tudja a nevemet? - kérdeztem ledermedve. A lány lehajolt hozzám, hogy egy szinten legyen velem.

- Sakuya...Ugye? - nézett rám kedvesen, mire és bólintok. - Tudod...Aki az előbb itt volt őt úgy hívják, hogy Ezer éves gróf...Azokat az emberek használja fel démon gyártásra, akiknek egy hozzá tartózója meghalt...Mint, ahogy veled is tette volna.

- Démon...gyártás? - néztem rá, majd hirtelen elerednek a könnyeim. - Szóval...Én is majdnem egy démont hoztam volna létre a bátyámból?

- Sajnos igen....De ne aggódj emiatt! Nem sikerült, mert épp időben jöttem meg!- mosolygott rám. - Egyébként Lenalee Lee vagyok, egy ördögűző. Örvendek kedves, Sakuya!- mosolygott rám gyengéden. Óvatosan visszamosolygtam én is.

- Hé, Lenalee! - hallottuk a kiabálást. A lány felállt, majd odafutott a két alakhoz. Mindkettő srác volt...Az egyiknek fehér haja volt, szürke szemei csillogtak a Hold dér fényében. Bal szemén érdekes minta volt. A másik srácnak vöröses frizurája, és zöld íriszei voltak. Jobb szemét egy fekete szemfedő takarta. Hirtelen felálltam, majd lassan odamentem a bátyám sírjához. Lenalee-ék felém fordultak.

- Hé, ki ez a lány? - hallottam még ezt e kérdést, majd az elmémet elborította a szürke köd. Mikor odaértem a bátyám sírjához, letérdeltem elé.

- Nii-san...-borultam rá, majd újra patakokban kezdett el folyni a könnyem. Hirtelen erős fájdalmat éreytem a hátamon, de nem érdekelt...Mivel tudtam, hogy a bátyámnak ennél nagyobb fájdalmakat kellett elviselnie. Egy idő elteltével egy kezet éreytem meg a vállamon. Felnéztem és a fehér hajú, szürke szemű fiú áll előttem. 

- Szia! A nevem Allen Walker!- mosolygott rám szomorúan, majd a tekintetét a bátyám sírjára emelte. - Ez a bátyád sírja ugye? Lenalee mondta... Őszinte részvétem! - hajtja meg a fejét. Elengedtem a sírt, majd egyenest a karjaiba estem és kitört belőlem a zokogás. Először éreztem, hogy erre Allen megfeszíti izmait,de pár perccel később ellazította. A fejemen egy tenyeret éreztem, ami melegséget és kedvességet árasztott magából. Nem sokkal később a fájdalom megint belehasított a hátamba, de most sokkal erősebben, mint elsőre. Allen kabátjába markoltam, mire észrevette, hogy valami nincs rendben.

- Hé, jól vagy?- tolt el magától aggódva. Egyszer csak a hátamból éreztem, hogy valami kinő. Lenalee-ék aggódva rohantak felénk. Mire hátrafordultam egy pár hófehér szárny nőtt ki a hátamból. Teljesen ledöbbentem...~ Mégis...Mi ez?~ néztem ijedten a hátamból kiálló hatalmas, fehér szárnyakra.

- Ezek szerint... Te is egy hordozó lennél? - nézett rám a vörös hajú srác. - Jajj! Bocsi még be sem mutatkoztam! A nevem Lavi!- mosolygott rám.

- Egy hordozó?- néztem értetlenül rájuk.