1. fejezet

Nos...Itt is volna az 1.fejezet^^ Remélem tetszik ☺

Gyönyörű, teliholdas éjszaka volt. Egy temetőben térdeltem. Hangosan, keservesen sírtam, ugyanis egy temetésen voltam...

-Onii- chan... Takumi- niisan... Nem hagyhatsz itt! - sírtam. Egy erősebb széllökés levitte a fekete kalapomat. Eddig kontyban lévő ezüst hajamat lágyan fújta a szellő. Arany szempárjaimat az égnek emeltem. Íriszeimből patakokban folyt a könny. - Miért kellett, hogy ez megtörténjen? Istenem, miért vetted el az egyetlen élő rokonomat is?! - kiabáltam az égnek. Nem vártam rá választ. Tudtam jól, hogy senki sem fog erre a kérdésemre válaszolni.

- Jó estét!- hallottam meg egy mély hangot. Az előttem lévő fa tövében egy érdekes lény állt. Pontosan nem tudnám megmondani, hogy mi is. A teste színe szürke színű, hosszú füle és hosszúra nyúlt állkapcsa volt, orrán szemüveg pihent. Hosszú fehér kabátot és kalapot viselt. Kezében egy nyitott esernyőt tart. - Jó estét, Hölgyem!- ismételte meg.

- Jó- Jó estét!- válaszoltam szipogva.

- Ejnye! Csak nem elvesztette szeretett bátyját? Ezen könnyen segíthetünk!- mondta nevetve. Erre felkaptam a fejemet.

- Mégis, hogy?- kérdeztem ledöbbenve. - De hisz ő már meghalt! Ez lehetetlen!

- Nem, nem lehetetlen kedvesem!- hirtelen egy fekete csontváz jelenik meg mellette. - Csak mondja ki szeretett bátyjának nevét és vissza kapja attól a gonosz Istentől!

- A bátyja nevét, Lero!- ismételte meg vékony hangon az esernyő.

- Szóval csak a nevét kell kimondanom és visszakapom a bátyámat?- kérdeztem. Az alak bólintott egyet. ~Vissza...Visszaakarom kapni a bátyámat! ~ gondoltam magamban. - Ta-.......- kezdtem volna bele, mikor két kart érzek magam körül. Egyik pillanatban még az ismeretlen alak előtt voltam, a másikban már kb. 5 méterrel arrébb ültem. Egy hosszú,copfos, zöldeskék hajú lány néz le rám. Sötétkék szemeivel fürkész.

- Jól vagy? - kérdezte komoly arccal. Én csak bágyadtan néztem rá. 

- Nos, nekem itt már nincs keresni valóm! Viszlát, Sakuya Kaname!- mondja nevetve, majd el is tűnt. 

- Mégis....Honnan...Tudja a nevemet? - kérdeztem ledermedve. A lány lehajolt hozzám, hogy egy szinten legyen velem.

- Sakuya...Ugye? - nézett rám kedvesen, mire és bólintok. - Tudod...Aki az előbb itt volt őt úgy hívják, hogy Ezer éves gróf...Azokat az emberek használja fel démon gyártásra, akiknek egy hozzá tartózója meghalt...Mint, ahogy veled is tette volna.

- Démon...gyártás? - néztem rá, majd hirtelen elerednek a könnyeim. - Szóval...Én is majdnem egy démont hoztam volna létre a bátyámból?

- Sajnos igen....De ne aggódj emiatt! Nem sikerült, mert épp időben jöttem meg!- mosolygott rám. - Egyébként Lenalee Lee vagyok, egy ördögűző. Örvendek kedves, Sakuya!- mosolygott rám gyengéden. Óvatosan visszamosolygtam én is.

- Hé, Lenalee! - hallottuk a kiabálást. A lány felállt, majd odafutott a két alakhoz. Mindkettő srác volt...Az egyiknek fehér haja volt, szürke szemei csillogtak a Hold dér fényében. Bal szemén érdekes minta volt. A másik srácnak vöröses frizurája, és zöld íriszei voltak. Jobb szemét egy fekete szemfedő takarta. Hirtelen felálltam, majd lassan odamentem a bátyám sírjához. Lenalee-ék felém fordultak.

- Hé, ki ez a lány? - hallottam még ezt e kérdést, majd az elmémet elborította a szürke köd. Mikor odaértem a bátyám sírjához, letérdeltem elé.

- Nii-san...-borultam rá, majd újra patakokban kezdett el folyni a könnyem. Hirtelen erős fájdalmat éreytem a hátamon, de nem érdekelt...Mivel tudtam, hogy a bátyámnak ennél nagyobb fájdalmakat kellett elviselnie. Egy idő elteltével egy kezet éreytem meg a vállamon. Felnéztem és a fehér hajú, szürke szemű fiú áll előttem. 

- Szia! A nevem Allen Walker!- mosolygott rám szomorúan, majd a tekintetét a bátyám sírjára emelte. - Ez a bátyád sírja ugye? Lenalee mondta... Őszinte részvétem! - hajtja meg a fejét. Elengedtem a sírt, majd egyenest a karjaiba estem és kitört belőlem a zokogás. Először éreztem, hogy erre Allen megfeszíti izmait,de pár perccel később ellazította. A fejemen egy tenyeret éreztem, ami melegséget és kedvességet árasztott magából. Nem sokkal később a fájdalom megint belehasított a hátamba, de most sokkal erősebben, mint elsőre. Allen kabátjába markoltam, mire észrevette, hogy valami nincs rendben.

- Hé, jól vagy?- tolt el magától aggódva. Egyszer csak a hátamból éreztem, hogy valami kinő. Lenalee-ék aggódva rohantak felénk. Mire hátrafordultam egy pár hófehér szárny nőtt ki a hátamból. Teljesen ledöbbentem...~ Mégis...Mi ez?~ néztem ijedten a hátamból kiálló hatalmas, fehér szárnyakra.

- Ezek szerint... Te is egy hordozó lennél? - nézett rám a vörös hajú srác. - Jajj! Bocsi még be sem mutatkoztam! A nevem Lavi!- mosolygott rám.

- Egy hordozó?- néztem értetlenül rájuk.